- Vissza
«Vissza

Újratöltődik a devecseri halastó

Devecser - Folyamatosan engedik le az erősen lúgos vizet a kolontári halastóból; a mentesítés megkezdése óta eltelt egy hét alatt negyven centiméterrel csökkent a vízszint, de a tavat természetes források táplálják, így a lúgos víz a leülepedett vörösiszapon keresztül átszűrődve újratöltődik.

 

 

Erről az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ sajtóügyeletese tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

Nagy Attila elmondta, hogy a tavaly októberi katasztrófa során a kéthektáros vízfelületű, átlagosan 3 méter mély magántóba 40 ezer köbméter, erősen lúgos víz és ugyanennyi vörösiszap került. 
    
Hozzátette: a halastó lecsapolását március elején kezdhették meg a vízjogi engedélyek birtokában, az átlagosan 12-es pH-értékű, lúgos vizet fél kilométer hosszú övárkon keresztül semlegesítő medencébe, majd onnan a Torna-patakba engedik. 
    
Tájékoztatása szerint eddig 40 centiméterrel csökkent a tó vízszintje, amely így visszatért a medrébe. A legnagyobb nehézséget most a tavat tápláló három természetes forrás okozza, ezek vize a tó fenekén leülepedett vörösiszapon keresztül átszűrődve a folyamatos szivattyúzás ellenére is erősen lúgos vízzel tölti meg a medret.
    
Feltételezések szerint a tóban a háromméteres iszapréteg alatt még legalább két autó van, a járműveket az iszapáradat sodorta tavaly októberben az átlagosan három méter mély magántóba. 
    
A csepp alakú tó mentesítése még hetekig eltart, a munkálatokat a Mecsekérc Zrt. egyik alvállalkozója, az Aranyponty Kft. végzi. A Kolontártól Devecser felé, külterületen található halastavat egyik oldalról a vasúti töltés, a másik oldalról egy domb határolja. Az autókat a halastóból a Rescue 24 tűzoltó és kutató-mentő nemzetközi mentőcsapat húzza majd ki - mondta Pavelcze László igazgató az MTI-nek.

 

forrás: naplo-online.hu